Menü
  • Wellness részleg a Katalin Apartmanban
    2018. május 27
    megtekintések4127
    2018. márciusától már megújult apartman házunkkal várjuk az érdeklődőket. Recepciónk kialakításánál törekedtünk arra, hogy minden információval ellássuk vendégeinket – hajdúszoboszlói programok, látnivalók,nevezetességek mellett, feltüntettük a tulajdonosok elérhetőségeit is. Vendégeink a recepción kérhetnek tájékoztatást a wellness részleg használatáról, szabályairól.
  • Megújult a Katalin Apartman
    2018. május 25
    megtekintések3989
    2017.januártól felújítási munkálatok kezdődtek el a Katalin Apartmanban, hogy még inkább megfeleljünk vendégeink igényeinek. A munkálatok során kívül-belül is megújultunk – Andante ülőgarnitúrák, LED világítás, jó minőségű alvómatracok, LED TV készülékek, páraelszívó és klíma berendezések kerültek telepítésre a Katalin Apartman házaiban.
  • WELLNESS HAJDÚSZOBOSZLÓN: GONDTALAN PIHENÉS ÉLVONALBAN!
    2018. március 28
    megtekintések4700
    Hajdúszoboszló fürdőkomplexuma négy különböző területre osztható, és maximális kikapcsolódást biztosít az idelátogatók számára.
    Az Aqua Palace egész évben várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket – tematikus medencékkel, baba barát fürdővel, nagyobbaknak pedig csúszdával teszik méltán szimpatikussá és közkedveltté a helyet.
  • TÖLTSD A TAVASZT A CSALÁDDAL HAJDÚSZOBOSZLÓN!
    2018. március 20
    megtekintések4863
    2018 tavasza enyhének ígérkezik-használja ki Ön is!
    A tél szürkesége lassan oda, az időjárás nekünk kedvez – ugyanis enyhe tavasz várható!
    A vártnál korábban érkező enyhe időjárás ideális alkalom arra, hogy kimozduljunk a hétköznapok monotonitásából, a hétvégére pedig kiváló lehetőséget az elutazáshoz!
  • Allergia a nyaralás alatt: mi a teendő?
    2018. március 12
    megtekintések4047
    Elmész a nyaralásra, elpakoltál mindent a bőröndbe, de hirtelen derült égből villámcsapásként kijön az allergiád? Vörös viszkető foltok, vagy náthás tünetek?!
    Mi ilyenkor a teendő? Olvasd el cikkünket, és legyél felkészült bármi is történik a nyaralás alatt!
  • Gasztronómiai élvezetek Hajdúszoboszlón a hajdúsági ízek fesztiválján
    2018. március 12
    megtekintések4050
    Három napos rendezvénnyel várja a látogatókat a Hajdúsági Ízek Fesztiválja Hajdúszoboszlón!
    Ismerje meg a hajdúság ízeit egy fantasztikus hangulatú fesztivál keretében!
    A fesztivál célja, hogy megismertesse a hajdúság ízeit, receptjeit, fogásait tradicionális és modern köntösbe csomagolva.
  • Gyógyuljon Ön is Hajdúszoboszlón!
    2018. március 07
    megtekintések4876
    Ha kipihenné az óévet, vagy szeretné egészségesebben kezdeni az újat, akkor ajánljuk Önnek a Hajdúszoboszlói gyógyvizet!
  • Hurrá, nyaralunk! Vigyünk magunkkal biciklit vagy ne?
    2018. február 28
    megtekintések4349
    Aki szeret aktívan nyaralni, annak alapfelszerelésébe tartozik a bicikli – ha családostul történik a nyaralás, akkor külön élmény a kisebbek számára, ha biciklivel fedezik fel az úti célra vonatkozó látnivalókat, mindazok mellett, hogy együtt sportol a család.

    De érdemes-e magunkkal vinni a biciklit, ha autóval utazunk?
  • Miért hajdúváros Hajdúszoboszló?
    2018. február 26
    megtekintések4200
    Kik azok a hajdúk? Honnan ered a hajdúváros megnevezés?
    A hajdúk eredetileg fegyveres marhapásztorok voltak. Feladatuk volt a marhacsorda őrzése, annak védése is a rablók és ragadozó állatok ellen.
  • Durrdefekt a biciklitúrán. Mi a teendő?
    2018. február 24
    megtekintések4493
    Szinte elkerülhetetlenek az ilyesfajta balesetek, hiszen elég egy durva kő, vagy egy kiálló faág és máris kész a baj. Egy tapasztalt bicikliző számára azonban mégsem történik olyan tragédia – tudja, mit hogyan tegyen, hogy minél hamarabb újra két kerékre pattanjon, és ne csorbuljon az élmény hatása.
    Mit tehetünk, hogy megelőzzük a durrdefektet?
    -Olvasson tovább!-
  • Babás családdal nyaralunk? Ezekre figyeljünk oda!
    2018. február 14
    megtekintések4121
    Ha alkalom adódik rá, hogy együtt nyaraljunk egy hozzánk közeli családdal, akinél kisbaba, kisgyerek van, figyelnünk kell pár általános szabályra. Így biztosíthatjuk, hogy mindenki számára maradandó emlék marad a közös nyaralás!
  • HAJDÚSZOBOSZLÓ TAVASZI PROGRAMAJÁNLÓ 2018
    2018. február 12
    megtekintések6172
    Ha Hajdúszoboszlón tervezed a pihenésed, vagy családi kiruccanásra van lehetőségetek, akkor mindenképp érdemes tájékozódni a programokról, hiszen számos kiváló élménnyel dobhatod fel az itt töltött időt!
  • Emelkedj a magasba! Nézd meg Hajdúszoboszlót madártávlatból!
    2018. február 06
    megtekintések4266
    Egy igazán egyedi élmény Hajdúszoboszlón!
    Mindig is vágytál arra, hogy séta repülj egyet? Szeretsz fotózni, de még nem volt alkalmad madártávlatból? Eljegyzésre készülsz és valami igazán kreatívra vágysz?
  • 2017 A FEJLESZTÉSEK ÉVE VOLT HAJDÚSZOBOSZLÓN
    2018. január 15
    megtekintések4080
    Hajdúszoboszló újabb turisztikai fejlesztéseken dolgozik, hogy az idelátogatók még több élményben részesülhessenek – az idei év fejlesztéstervei már önmagában sok meglepetést tartogatnak.
  • Horgászati lehetőség télen, Hajdúszoboszlón
    2018. január 09
    megtekintések4374
    A téli időszak nem kedvez a horgászok számára, hiszen a legtöbb víz befagy, és megannyi halfaj pedig elvermel. Az igazán megszállott horgászok számára azonban a mínuszok sem jelentenek akadályt, hiszen létezik a lékhorgászat is, illetve vannak meleg vizes tavak is, ahol reménykedve dobhatják be a csalijaikat, ahol nagy valószínűséggel akad is valami a horogra.
  • Miért látogassunk Hajdúszoboszlóra télen?
    2017. december 30
    megtekintések4154
    A hidegebb idő beálltával sem kell lemondanunk a kikapcsolódásról Hajdúszoboszlón, legyen szó kültéri vagy beltéri programokról. Hajdúszoboszlón, Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma található, amely egész éves nyitvatartással várja vendégeit. A fedett élményfürdő, az Aqua Palace három szinten kínál egyedi igényeknek is megfelelő szolgáltatásokat –legyen szó fitness-ről,wellness-ről, masszírozásról, szaunázásról, így gondoskodva a testi-lelki felüdülésről.
  • AJÁNDÉKOZZ HAJDÚSZOBOSZLÓI KIKAPCSOLÓDÁST KARÁCSONYRA!
    2017. december 04
    megtekintések4130
    Nem tudod, hogy mit ajándékozz szeretteinek Karácsonyra, ami egyszerre hasznos ajándék és egyben emlékezetes? Ajándékozz idén élményt a tárgyak helyett!
  • Hajdúszoboszló és környéke a közvélekedéssel ellentétben télen is nagyszerű programokat kínál az ide látogatóknak!
    2017. december 01
    megtekintések6005
    December hónapban a következő programok zajlanak le a városban és környékén, amelyekből minden korosztály megtalálhatja a neki tetszőt.
  • Túrázás Hajdúszoboszlón
    2017. november 28
    megtekintések4273
    A túrázás, városnézés a legideálisabb az őszi évszakban, hiszen nincs túl meleg, de még nem vacogunk a mínuszokban sem, ráadásul az őszi táj és a város fényei is gyönyörűek ebben az időszakban.
    Azonban nem árt felkészülni pár dologra, hogy a túrázás valódi élmény legyen!
  • 10 dolog, amit nem tudtál Hajdúszoboszlóról
    2017. november 23
    megtekintések4451
    Hajdúszoboszló városának rengeteg eseménye, szereplője és érdekessége van, amelyet hosszú órákig lehetne sorolni.
    Mi most ebben a cikkben összeszedtük a 10 legérdekesebbet!
  • Érdekfeszítő adalékok Hajdúszoboszló történelméhez
    2017. november 15
    megtekintések4356
    Hajdúszoboszló város története a régmúltra tekint vissza, amelyet nagyban meghatároz, hogy három táj találkozik a város földrajzi elhelyezkedésénél:
    • a Hortobágy,
    • a Hajdúhát,
    • valamint a Sárrét-Berettyó vidéke.
  • Hasznos applikációk, ha Hajdúszoboszlón jársz
    2017. november 06
    megtekintések4454
    A hagyományos városnézésnek megvan a maga bája: a térkép, a turisztikai kiadványok segíthetnek, hogy az összes látványosságot és műemléket sikeresen végigjárhassuk. Azonban a 21. század új technikai megoldásokat követel, ezért a turizmusban is fejlődik a hagyományos térképes városnézés mechanikája is.
  • Íme, az igazi hajdúsági ételek
    2017. október 30
    megtekintések4821
    A hajdúsági ételek kínálata igazán széles: a gabonából, hüvelyesekből készült ételek mellett megtalálhatóak a levesek, a burgonyás ételek, a parázshús és a pörkölt. Az ételek többsége általában szabadtűzön elkészíthető, ezért az ételek még manapság is jó hangulatot teremtenek egy-egy kerti parti vagy családi összejövetel alkalmával.
  • Horgásszon Hajdúszoboszló közelében!
    2017. október 20
    megtekintések4330
    Hajdúszoboszló rengeteg látnivalót kínál a turistáknak az év minden szakában. A különböző fesztiválok és vendéglátóhelyek sokszínűsége mellett itt található Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is. A gyógyulni vágyók évről évre felkeresik Hajdúszoboszlót. A családosok és a fiatalok kedvenc kikapcsolódási lehetősége pedig az Aquapark, ahonnan felejthetetlen élményekkel térhetnek majd haza.
  • Gyógyturizmus Hajdúszoboszlón
    2017. október 05
    megtekintések4730
    A hajdúság fővárosa, Hajdúszoboszló az egyik legnépszerűbb fürdőváros Magyarországon. Közkedvelt mivolta határainkon is túlmutat, hiszen számos német, osztrák, lengyel, orosz és szlovák turista keresi fel évről évre. Ez az úti cél minden pihenni vágyót kielégít: kedvez az aktív és a passzív pihenés kedvelőinek is.
  • Őszi programok Hajdúszoboszlón és környékén
    2017. október 02
    megtekintések4430
    Hajdúszoboszló és környéke ősszel is változatos programokat kínál az ide látogatóknak. Hajdúszoboszlói apartmanunk a város szívében található, így könnyen megközelíthetőek az ősszel zajló rendezvények, míg a környékbeli programok is könnyedén elérhetőek egy 20-30 perces autóút alatt.
  • Házikedvenccel utazni: igen vagy nem?
    2017. szeptember 30
    megtekintések4195
    A kisállatot tartók tudhatják, hogy hatalmas dilemmát okoz a nyaralás szempontjából, hogy magunkkal vigyük-e kedvenceinket. Számos kérdés felmerül: hogy viseli majd az utazást, szállásunk kisállat barát lesz-e, ha lebetegszik, van-e a környéken állatorvos?
  • Miért érdemes ősszel nyaralni?
    2017. szeptember 21
    megtekintések4389
    Az emberek többségében még mindig az a tény van rögződve, hogy a nyaralás csupán nyáron lehetséges. Belföld vagy külföld, de június és augusztus vége között gondolkozunk.
  • Hajdúszoboszló térsége is csodaszép
    2017. szeptember 17
    megtekintések4425
    Az Alföld egyik legnépszerűbb fürdővárosa igazi látnivalónak számít nemcsak országunkban, hanem külföldön is. Rengeteg turista látogat ide évről évre, nem hiába: a kivételes termálvízzel rendelkező Hajdúszoboszló az aktív és a passzív pihenés imádóinak is kedvez.
  • Hogyan kössük le a gyereket, ha rossz az idő?
    2017. július 20
    megtekintések4259
    Az iskoláskorú gyerekeket ősztől tavaszig lefoglalja a tanulás, de nyáron rengeteg idejük szabadul fel. Hajdúszoboszlói apartmanunk tökéletes választás a kis-, és nagycsaládosok számára is. De mi történik, ha rossz az idő? Mutatjuk!
  • Júliusi gyerekprogramok Hajdúszoboszlón
    2017. július 14
    megtekintések4375
    Hajdúszoboszlói apartmanunk közelségében kiváló júliusi programok állnak a gyerekek és szüleik rendelkezésére. Alábbi összefoglalónkban mutatunk is belőlük néhányat.
  • Mire kell odafigyelnünk a napozásnál?
    2017. július 06
    megtekintések4214
    A napozásnak vannak aranyszabályai, amit mindenképp be kell tartanunk, ha nem akarunk leégni, illetve szépen, egyenletesen szeretnénk lebarnulni. Ha gyerekkel utazik az ember, akkor bőrük érzékenységére is különösen oda kell figyelni.
  • A szoboszlói víz csodákra képes
    2017. június 30
    megtekintések4411
    Hajdúszoboszló messze földön híres arról, hogy gyógyvízének hatása kimagasló egészségjavító hatással rendelkezik. A hazai és az európai gyógyvizek különleges gyöngyszemét képezi. Napjaink látogatható gyógyfürdője az 1900-as évek elején nyitotta meg kapuit, és azóta is várja a gyógyulni és pihenni kívánókat. A Hajdúszoboszló alatt elterülő víztenger összetétele rendkívül egyedi, amit kutatások is igazoltak.
  • Erre figyelj, ha gyerekkel utazol!
    2017. június 29
    megtekintések4261
    A családok számára rögtön felmerül a kérdés: vigyük-e magunkkal a gyereket, amikor elutazunk? A válasz, igen! De csak ha olyan szálláshelyet találunk, ami nemcsak gyermekbarát, de minden olyan igényt készséggel ki is elégít, amelyre egy kis- vagy nagycsaládnak szüksége van. Ráadásul a kettőt külön. Szálláskeresés és az utazás helyszínének kiválasztása szempontjából sokkal körültekintőbbnek kell lennünk, ha gyerekkel utazunk, mintha baráti társasággal vagy párunkkal.
  • Mi található meg apartmanjaink konyhájában? Mutatjuk!
    2017. június 28
    megtekintések4266
    Hajdúszoboszlói szálláshelyeink felszereltsége igazán alapos, lehetővé teszi a kényelmes és a kellemes kikapcsolódást. Mutatjuk, hogy egyes apartmanjainknál mivel számolhatnak vendégeink. Részletekben gazdag leírást cikkünkben olvashat.
  • Kiscsaládosok, irány hajdúszoboszlói szállásunk!
    2017. június 27
    megtekintések4192
    Stúdió jellegű hajdúszoboszlói apartmanunkat főként kisebb családok figyelmébe szeretnénk ajánlani. Ezeken a szálláshelyeken nincsenek fölösleges holt terek, viszont kényelmes, hangulatos és bőven elférnek benne vendégeink. A hálótérben található egy nagyobb méretű franciaágy, illetve egy ágyazható kanapéágy, amelyek kiválóan biztosítják vendégeink számára a pihentető alvást.
  • Hajdúszoboszlói apartmanok -nagycsaládosoknak is!-
    2017. június 26
    megtekintések4272
    Az Armada Family Prémium hajdúszoboszlói apartman igazán közel helyezkedik el a Gyógy- és Strandfürdőtől. Gyalogosan az eljutás nem több, mint 5 perc. Ez a rövid sétára lévő távolság kifejezetten rövid és kellemes út olyan családok számára, akik több gyermekkel utaztak hajdúszoboszlói szállásunkra. Ez az időtöltés pedig rendkívül szórakoztató lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
  • Melyik évszakban a legjobb Hajdúszoboszlóra látogatni?
    2017. április 11
    megtekintések4394
    A nyüzsgő hétköznapok mókuskerekében igazi felüdülésnek számít minden egyes pihenéssel töltött nap, amikor csak önmagunkra és szeretteinkre figyelhetünk.

    Hajdúszoboszló ehhez nyújthat tökéletes környezetet az év bármely részében, hiszen minden szezonban találhatunk olyan programot, amely bármely korosztály tagjainak kellemes kikapcsolódást jelent. Hajdúszoboszlói apartmanjaink pedig valamennyi évszakban vendégeink rendelkezésére áll.
  • Miért jobb szálláslehetőség az apartman a szállodáknál?
    2017. április 11
    megtekintések4650
    Mikor elkezditek a pihenésetek szervezni sok szempontot érdemes figyelembe vennetek, mivel a nyaralásotok csak akkor lesz igazán pihentető, ha az megfelel az igényeiteknek.

    Fontos eldönteni, hogy pihentető, nyugodt kikapcsolódásra, vagy aktív időtöltésre vágytok-e jobban, hiszen ez meghatározhatja a szállás földrajzi elhelyezkedését, hogy a városszélen, vagy a központban helyezkedjen-e az el?
  • Hajdúszoboszlói látnivalók
    2017. április 06
    megtekintések5296
    Hajdúszoboszló nemcsak a fürdés városa, hanem önálló történelmi értékekkel is bír!

    Fedezzétek fel ezeket együtt, évszaktól függetlenül! Tegyetek nagy sétákat parkjainkban, a megannyi kedves suhogó fák között, éljetek a város adta aktív és nyugodt időtöltéssel.

    Hajdúszoboszló minden korosztály számára idilli szállást ad, az egész éves szerteágazó programokról nem is beszélve!
  • Hogyan grillezünk „okosan”?
    2017. április 03
    megtekintések4694
    A grillezés eredetileg azt jelenti, hogy az ételt nyárson, rácson vagy rostélyon sütjük meg. Hamarosan itt a nyár, a nagy meleg. Aki sokat főz, tudja, hogy milyen rossz a kánikulában a tűzhely mellett állni. A legmelegebb évszakban ezért is tökéletes kültéri program a grillezés. Mi a hajdúszoboszlói szálláshelyeinken erre lehetőséget is kínálunk!

    Neked is eszedbe szokott jutni, hogy milyenek voltak a régi táborozós, szalonnasütős időszakok? Bizony, sokunkat elszokott önteni a nosztalgia, ezért ne légy rest és vegyél részt te is egy igazi szuper családi sütögetésen a nyaralásod alatt! Nem tudod, hogyan kezdj neki? Segítünk!
  • Milyen az ideális szálláshely a családosok számára?
    2017. március 16
    megtekintések4315
    Mitől családbarát egy szállás?
    Gyerek-, családbarát szállásnak nevezhetjük azokat a szálláshelyeket, amelyek biztosítják a felnőttek nyugodt pihenését, emellett a gyermekek is játszva, szórakozva tölthetik el idejüket. Több szolgáltatás áll rendelkezésre, melyek biztosítják minden korosztály részére a szórakoztató, nyugodt időtöltést.

    Hajdúszoboszlói apartmanjaink kialakítása során fontos szempont volt, hogy családok számára is minden igényt kielégítő felszereltséggel lássuk el.
  • Szállásfoglalás az Armada Apartmanban
    2017. március 03
    megtekintések4399
    Minden amit tudni szerettél volna a szállásfoglalásról, és lemondásról a hajdúszoboszlói Armada Apartmanokat illetően.

    Tudd meg mennyi foglalót kell fizetned, mikor, és hogy hogyan mondhatod le a foglalásodat.

    További kérdéseid vannak? Írj nekünk bátran a kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül!
  • Hajdúszoboszló: a tökéletes választás pároknak
    2017. március 01
    megtekintések4351
    Ugye te is elképzelted már a tökéletes nyaralásotokat a pároddal? Hosszú naplementéket egy tóparton ülve, végtelen sétákat kéz a kézben egy árnyas fasoron, néhány lopott, közös órát, amikor csak egymásra figyeltek.
    A mai rohanó világban nagyon fontos, hogy olyan úticélt válasszatok, ahol csendes környezetben egymásra tudtok hangolódni, el tudjatok szakadni a hétköznapoktól. Ehhez tökéletes helyszín lehet számotokra Hajdúszoboszló ahol az aktív és a nyugodt pihenéshez is találtok mindkettőtökhöz illő programot.
  • Programok 2017-ben Hajdúszoboszlón
    2017. február 28
    megtekintések4521
    A tökéletes tavaszi, nyári, őszi vagy téli programot keres, Hajdúszoboszló tökéletes választás lehet!

    Szállásunktól könnyedén, akár gyalog is megközelíthető bármilyen program helyszíne.

    A teljesség igénye nélkül íme egy kis ízelítő a hajdúszoboszlói programokból.